A vállalkozóból alkalmazottá válás gyermekbetegségei

Nem szabad a vállalati kultúrában érzelmek nélkül tekintenünk egymásra. Nem vagyunk robotok.

Mindig érzékeny voltam. Ez egy gyermeteg tulajdonság, de talán ez tesz jóvá a szakmámban.

Szeretem az embereket. A pénzt nem kimondottan. A pénz számomra mindig csak egy eszköz volt a túléléshez, a tanuláshoz és a kényelemhez.

Megfogadtam, hogy csak addig dolgozok valahol, amíg nem utáltatják meg velem az embereket. Ezt főleg azért határoztam el, mert ezt jelöltem meg kiinduló pontnak, a marketinges pályafutásomhoz.

Hamar rájöttem, hogy az emberek szeretete, az, hogy fel akarom valakinek dobni a napját, vagy szívességet tenni azért, hogy segítsek valakinek egy olyan érzést ad, ami inspirál arra, hogy folytassam, amit csinálok.

Ezért is vált olyan fontossá nekem, a “felhasználó” vagy az “ügyfél”, vagy hívjuk csúnya szóval a “vásárló”.

Az én marketinges karrierem csimborasszója (szép szóval élve) az vásárlók igényeinek szem előtt tartásán alapul. Mindig az az utolsó kérdéseim, hogy “Mit tehetek még? Miben segíthetek még? Hogyan segíthetek még?”. Sosem vallott még kudarcot.

Az emberek szeretik a hízelgést és a figyelmet. A minőségnek pedig szerintem mindig a figyelmet kell első sorban képviselnie.

A figyelem viszont lehet nagyon olcsó, és nagyon drága. Én a drága figyelmet szeretem. Amiért kűzdeni kell, amiért kutatni, tanulni, és nem utolsó sorban: figyelni kell.

A vállalati kultúrákban sajnos hamar elhal ez a fajta hozzá állás.

Ez ott kezdődik, hogy én alkalmazottból vállalkozóvá, majd vállalkozóból alkalmazottá váltam. Ezért láthatok valamelyest bele mindkét világ kultúrájába.

A vállalati kultúrákban egy dolog egy idő után azonosság válik. A profit utáni hajtás. Mindenki, minden évben a bevételeket figyeli és egy idő után elfelejtik azokat, akik egyszer már vásároltak… Pedig a vásárló a profit hajtóereje. A vásárló pedig nem azt akarja érezni, hogy ő csak egy eszköz arra, hogy valaki megéljen belőle.

Ez kollektíven igaz mindannyiunkra. Mind a figyelmet keressük arra áldozunk energiát, aki figyelemmel hálálja meg az energiáinkat. A pénz pedig nem más mint energia. Nem én vagyok az első, aki ezt így gondolja, de az igazat megvallva az üzleti életben ezt az energiát némileg (egy érzékeny marketinges szemével) helytelenül kezelik.

Azért válltam vállalkozóvá, mert azt a szemléletet képviselem, amiben a vásárlót tekintem elsőnek. Csak vállalkozóként tanultam meg, hogy egy marketingesnek két vásárlója van ebben a korban. Az első vásárló az ügyfél, aki megveszi a tudásom, a második vásárló pedig az ügyfelem ügyfele.

Hamar rá kellett jönnöm, hogy míg az ügyfelem ügyfelét boldoggá tudom tenni, addig a sajátomat csak ritkán. De talán a jó marketinges olyan, mint az akibe szerelmesek voltunk, de csak a szakítás után jöttünk rá, hogy mit veszítettünk. Remélem sokaknak ismerős ez az érzés, mert más hasonlatot nem tudok az általam vélt “jó marketingesre”.

A jó marketingesnek az a fontos, hogy figyeljen a vásárlókra és az érdeklődőkre. Emlékeztessen mindenkit arra, hogy a figyelem drága és fennt kell tartani.

A rossz marketinges pedig ismeri az embereket, de nem szereti őket. Az emberekben csak célcsoportokat, idiótákat, naívakat és birkákat keres azért, hogy minél előbb pénzt csiholjon belőlük.

Itt egy vendéglős példa erre: Egy családi lepukkant vendéglő minőségileg ugyan azt az érzést adhatja mint egy luxus étterem, viszont egy gyorskajálda soha nem adhat ilyesmit.

Szóval a jó termékhez minőségi kiszolgálás dukál, legyen az olcsó vagy drága. A figyelmet mindig az ott dolgozók adják és a jó marketinges rájuk figyel.

Ha csak arra koncentrálnék, hogy minél gyorsabban eladjak valamit, minél több embernek, akkor csak olyan projekteket és munkákat vállaltam volna el, amik a szépségiparban, a bullshit vagy a trend cikkek piacán szerepelnek.

Szinte kizárólag gyerekjátékokkal, szexjátékszerekkel vagy kajával foglalkoznék, vagy vakítanám a népet inspiráló közhelyekkel.

Nem… Nekem fontos volt, hogy vállalkozóként olyan marketingessé vállhassak, amilyenné válni szerettem volna.

Nos, ez nem sikerült. Az egyetlen projekt, ami mögé úgy igazán mögé tudtam állni, az egy terápiás kutyákkal foglalkozó vállalkozás volt. A többi mind olyan piaci szegmensekből jött, ahol a tulajdonosoknak és ügyvezetőknek elég izolált elképzeléseik voltak az emberi sorsokról és érzelmekről.

Ezért kiábrándulva a magyar KKV-k világából inkább úgy döntöttem, hogy körülnézek a vállalatok körében, hátha jobb lehetőségeket kapok.

Másfél évre rá, hogy kiléptem alkalmazotti vállalati kultúrából és kiábrándultam a vállalkozói kkv rétegből úgy döntöttem, hogy visszalépek a vállallatokhoz. Kicsit redundáns, de az én karriertörténetem tele van ilyen ide-oda ugrálásokból.

Bár érzelmileg mindig is megviseltek az ilyen ugrások, tapasztalat szempontjából mindig növelték a piaci értékemet. Jobb tárgyalófél, jobb értékesítő, jobb szakember és jobb ember lettem minden alkalommal.

Viszont ez alkalommal multi környezetbe léptem be és nem csak szakmai tanácsadóként. Hamar meg kellett tanulnom, hogy a régóta alapított vállalatok hierarchikus struktúrái nagyon jó kötőanyaggal lett létrehozva. Félelemmel és pénzzel. A pénz, amit ajánlani tudnak gyakran megalkuvásra készteti a vállalkozó szellemet.

Ezért említettem még az elején, hogy én érzékeny személyiség vagyok, így a vállalati kommentárokat és inkompetenciát nem viselem jól. Vállalkozóként az a jó, hogy ha jó abban, amit csinál, akkor megválogathatja, hogy kivel dolgozik együtt. Alkalmazottként csak hosszú ideig tartó kitartó, stabil és erős pszichével lehet ezt megtenni.

Vége az első résznek. Ha érdekel a folytatás iratkozz fel:

 

És oszd meg: (Köszi!)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

hét + 3 =

We would like to keep you updated with special notifications.